Múlt héten, amikor megint másfél órát álltam a dugóban a belvárosban, eldöntöttem, hogy ennek véget kell vetni. A mellettem elsuhanó srác a legjobb elektromos roller-ével olyan lazán kerülgette az álló kocsikat, hogy azonnal tudtam: ez lesz a megoldás az én reggeli nyűgjeimre is. Elvégre a munkahelyem csak 4 kilométerre van, minek szívom magam a parkolással meg a dugókkal?
Este, miután a gyerekek már aludtak, nekiálltam guglizni. Te, én nem gondoltam volna, hogy egy roller kiválasztása bonyolultabb lehet, mint amikor annak idején kocsit vettem. De basszus, annyi márka és típus van, hogy három óra után még mindig csak vakarni tudtam a fejem. Szerencsére rátaláltam egy frankó weboldalra, ahol normális emberek írták le a tapasztalataikat, nem csak olyan megrendelt vélemények voltak.
Volt ott egy irodista srác, aki részletesen leírta, hogyan választott rollert a városi közlekedéshez. „Srácok, ne dőljetek be a nagy számoknak!” – írta. „Nem kell olyan, ami 40-nel megy, ha minden sarkon le kell szállnotok.” Na, ez megfogott. Aztán találtam egy videót, ahol egy volt motoros tesztelte a különböző típusokat. Nem az a fajta volt, aki mindent feldicsér – őszintén elmondta a bakikat is. „Ez például olyan hangos, hogy a járókelők azt hiszik, űrhajó landol” – röhögtem a kommentjén.
A nagy kérdés persze az volt, mennyit szánjak rá. A feleségem szerint már megint túlgondolom a dolgot, de hát ez nem egy zokni, amit ha nem jó, hát veszek másikat. Végül egy közepes kategóriájú mellett döntöttem, aminek normális hatótávja volt, és nem volt olyan nehéz, hogy ne tudjam felcipelni a második emeletre. Tudod, olyan, amivel nem kell szégyenkeznem a kollégák előtt, de nem is kellett hozzá eladnom a vesémet.
Amikor megjött a futár, úgy izgultam, mint egy kiskölyök karácsonykor. A szomszéd srác is átjött, hogy megnézze, és persze egyből szakértőként osztotta az észt. Az első próbakör… hát, mondjuk úgy, hogy nem ez lesz az év trükkfelvétele. De aztán szépen belejöttem. Először csak a ház körül köröztem, mint valami örült, aztán merészkedtem ki az utcára is.
Most, egy hónappal később, már nem is értem, hogy bírtam ki eddig nélküle. A reggeli dugókat simán kikerülöm, és ami a legjobb, már nem késtem el a munkából azért, mert nem találtam parkolót. A kollégáim eleinte hülyének néztek, de amikor látták, hogy én már a második kávémat iszom, mire ők beérnek a kocsikkal, többen is elkezdtek érdeklődni, honnan szereztem.
És tudod mi a legjobb? Hogy sokkal többet látok a városból. Olyan helyekre is bemerészkedek, ahova autóval sosem mennék. A múltkor találtam egy kis kávézót egy mellékutcában, most ez lett a kedvenc reggelizőhelyem. A gyerekek meg persze könyörögnek, hogy hadd próbálják ki, de egyelőre csak a parkolóban engedem őket, szigorúan sisakban. A feleségem szerint olyan vagyok, mint egy nagy gyerek, amikor reggelente elindulok vele, de látom rajta, hogy titokban ő is szeretné kipróbálni.
Persze, vannak érdekes helyzetek is. A múltkor például egy idős néni úgy meglepődött, amikor csendben elsuhantam mellette, hogy elejtette a szatyrát. Természetesen segítettem neki összeszedni, és közben elmagyaráztam, hogy ez nem egy sima roller, hanem egy modern közlekedési eszköz. Azt hiszem, még mindig nem hiszi el, hogy nem varázslat működteti. De tudod mit? Lehet, hogy kicsit drága játéknak tűnik, de ha belegondolok, hogy mennyi benzinpénzt és idegeskedést spórolok meg vele, szerintem megérte a beruházás. Na és persze a környezetnek is jobb, mint ha autóval járnék – legalábbis ezzel nyugtatom magam, amikor a feleségem a fejét csóválja a újabb „felesleges” kütyüm láttán.